Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zöldországban

2010.05.29

Hosszú fasor között visz az utunk. Zöldországban járunk.A fák, mint szakadozott történelemkönyv lapjai nyilnak szét elõttünk, néha könyvjelzõként egy-egy napsugár jelzi, merre tartunk. Fölöttünk az ég homályos zsírpapír csíkja leng, itt-ott bárányfelhõk leskelõdnek. Mi tereljük õket vagy õk minket? Kesernyés hangulat ereszkedett ránk. Vagy csak rám? Nem tudom. Ez olyan fejezete históriánknak, amit nem lehet szavakban kifejezni. Csak papíron a kottának, és a kinyíló dallamnak van hatalma tükröt tartani, hogy éreztessék és láttassék. A szél keresztbe jár-kél köröttünk, mintha a dallamot akarná elkapni és elsodorni valahová a felejtés tengerébe. Lehunyom a szemem és máris Zöldország végtelen vizein vitorlázom, a homályos érzések ruhájában. Érzem hajónk hintáztatását, arcomba csap a huzat. Látom a napfény villanásait. Emlékezem. Túl késõ volt, amikor ezeket az érzéseket megismertem. Amikor elõször utaztam messzire, nem orvoshoz, nem intézetbe. Elõször, csak látni,nézni, örülni. Az örömmel együtt megszületett a kesernyés hangulat. Õk ketten összetartoznak, mint az árnyék és a fény. Együtt siklanak velem Zöldország kanyargós útjain vagy vizein. Ahol igaz, õszinte és természetes minden érzés. Amelynek határai a két oldalon húzódó fasorok.

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.