Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szirmike

2010.04.18

Szirmike egy patak partján született, ahol fűzfák lengették hosszú szoknyájukat reggeltől estig és csacsogva dicsekedtek gyönyörű fodraikkal egymásnak. Szirmike el-elnézegette őket, és arra gondolt, ha ő is olyan gyönyörű lenne, mint a fűzfák, akikre a nap mindig mosolygósan tekint, bizony, nem engedné tovalibbenni a szeleburdi szellőt, csak ha eljár vele egy-két táncot a fekete rigó énekére.
De Szirmike szirmikének született, nem fűzfának. Nem volt lenge szoknyája, a rigó rá se hederített, a szellő nem suttogott szép szavakat a fülébe, és a nap is csak a déli harangszóig kerülgette.
Egyedül a mindig siető folyó intett felé néha, s ha vihar úrfi érkezett látogatóba, csakis akkor emelte meg kalapját, azt a szürke kalpagot, amire a magas fák élénken bólogattak.
De most nagy volt a csönd, a folyó is mintha lassabban ballagott volna és Szirmike elszundított kicsit. Arra ébredt, hogy valaki a főkötőjéhez ért.
- Mi ez? Ki vagy te? - kérdezte az idegent.
- Katica vagyok - hát meg sem ismersz? Ha valaki olyan pici, mint én, már észre se veszi senki? - kérdezte Katica, aki megint a hét pettyes ruháját vette föl reggel.
- Bocsáss meg kérlek, kicsit elbóbiskodtam, és talán álmodtam is.
- Miről? - érdeklődött Katica.
- Ó, semmi, semmi, igazán nem fontos.
- Engem nagyon érdekelne, miről álmodhat egy ilyen gyönyörű virágszál.
- Tényleg nem fontos, de azért elmondhatom.
- Már, hogyne érdekelne! Halljuk, halljuk!
- Arról álmodoztam, hogy ha én is olyan sudár lennék, mint Fűzi, biztosan átölelne a szellő és táncolhatnék vele.
- A szellő szívesen táncol bárkivel, de mivel széltében, hosszában hordja, viszi a reá bízott felhőket, nem állhat le mindenhol táncot lejteni. Ezért ne búsulj, hiszen láttam már párszor, hogy téged is megcirógatott.
- Csak néha és futólag, s mire elmosolyodtam, már messze járt.
Katica töprengett egy darabig, aztán illően elköszönt és elszállt, mert még sok dolga volt.
Este Szirmike bánatosan tért nyugovóra, mivel több vendége délután nem akadt.
Másnap reggel halk muzsikára ébredt. Gyorsan kidörzsölte szeméből az álmot, megmosdott a harmatban és körülnézett. Először senkit se látott, de amikor meglibbent egy fűszál, észrevette, hogy a tövében ott lapul a tücsök és Katica.
- Jó reggelt! - kiáltott feléjük - Mi van ma, csak nem lakodalom?
Katica felnevetett és előbújt a tücsökkel a rejtekhelyről.
- Nincs itt semmiféle lakodalom Szirmike. Hozzád jöttünk, csakis hozzád.
- Tényleg? És miért?
- Azért, hogy örülj, s az álmaidból valami valóra váljon. De hagyjuk a szavakat. Szabad egy táncra? - kérdezte Katica.
Szirmike irult-pirult, de hát egy ilyen felkérésnek nem lehet ellentmondani.
- Ó, persze, persze - hajtogatta élénken.
Erre a tücsők újra elővette a hegedűjét, és rázendített egy vidám nótára. Katica Szirmike levélkarjára röppent, hozzásimult és belekezdtek a táncba. Szirmike nagyon boldog volt. A sudár fűzfák is felfigyeltek rájuk. Először csodálkoztak, de az ő kedvük is úgy felderült, hogy illegtek-billegtek, és suttogni kezdték egymásnak, milyen jól táncol Szirmike meg Katica együtt.
Órákon át állt a bál.  Mindenki vidám volt, még a tücsök is, aki bizony alaposan elfáradt a sok muzsikálásba.
A folyó alig akart tovább menni, csak nézte, nézte őket.
Amikor Szirmikén is úrrá lett a fáradtság, megköszönte a csodálatos meglepetést Katicának és a tücsöknek, majd elbúcsúztak egymástól. De Szirmike nem maradt egyedül. Mellé szegődött az öröm, és vele tért nyugovóra.
Szirmike már félálomban volt, amikor még mindig azt suttogta magában, hogy a pici Katica milyen vidámmá tette a napját.
Mert úgy igaz, hogy az öröm azoknak a szívében lakik, akik tovább tudják adni, legyen bár kicsi vagy nagy, az már teljesen mindegy.

 

Kép


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.