Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Buli után

2010.03.06

Mozgalmas hét végére értem. Látogatók jöttek, akikkel sokat beszélgettem. Dr. Mindenesnek akadt munkája bőven. Kisérgette a látogatóimat, és akinek csak lehetett, elmondta, hogy hű, de fáradt, kávéra sincs pénze, legalább eggyel kínálják már meg őt az automatából. Az emberek ilyenkor csak állnak és láthatóan azon töprengenek, mennyire adjanak hitelt a szavainak. De dr. Mindenes jó színész.  Ő ne mondana igazat? Fogja a fejét, fáradságot mímelve rögvest összeomlik, ha nem segítenek rajta azonnal. A jóindulatú látogató megsajnálja, mert nem csoda, ha kikészül az a biztonsági őr, aki már minimum 24 órája talpon van, és ezek után is folyvást hívogatják a mobilján a B2-esekhez. Látogatóm is ment volna már az automatához, amikor a magasból, mint égi hang leszólt valaki. - Nem kell neki kávét adni, pár perce ivott egyet. - Milyen jó is, hogy az emelet fönt van, nem lent.
Örültem a látogatóimnak, akik messziről érkeztek és minden bizonnyal elfáradtak, mire estére hazaértek.
De nemcsak hozzám jöttek, hanem én is mentem. Gyönyörűen sütött a nap, csábított a kimozdulásra. Mivel a környéken még tocsogni lehetett a sárban, mi más jöhetett volna szóba, mint buszra szállni és bevonulni a plázába. A szobából kilesve azt hittem, lazábban lehet öltözni, ám a buszmegállóban úgy átjárt a hideg, hogy kezdtem kétségbe vonni a tavasz közeledtét. Pedig jön ám, ezt bizonyítja a kedves fiú szülinapi zsúrjának megrendezése, amire meghívót kaptam. Részben emiatt is kellett plázázni. Ajándékra vadásztm. Jól átfontolva végül egy hangos könyvet vettem. Arról szol, hogy mit gondolnak rólunk, emberekről az állatok.
Elérkezett a nagy nap és összeült a társaság az ünneplésre.
A kedves fiú arcán ragyogott az öröm, hiszen ezúttal rá irányul minden figyelem. A szülei két tortát hoztak, jusson a falánk népnek bőven. Az asztal roskadásig megtelt sütikkel, pattogatott kukoricával, itókákkal. A vendégek körül ülték az asztalt és elénekelték a "Boldog születésnapot"-ot kétszer egymás után. Így volt hiteles. Néhány vendég meghívás nélkül érkezett, naná, ha finom sütemények vannak a láthatáron.
Mellettem egyfelől a kedves fiú ült, másfelől a "beszédes leány", aki úgy meg volt fázva, hogy ihaj. Egyfolytában prüszkölt és fújta az orrát, amihez a fölhasználta a szalvétákat. A "beszédes lány" az integrált házban lakik, ami azt jelenti, hogy az ott élőkre csak figyelni kell, egyébként önállóak.
A leányzó miután belakott a sütikkel, gyakran fölugrott a székéről, odarohant a kedves fiúhoz és "szeretlek"-et kiáltva akkora puszikat nyomott a szájára, hogy a jóérzésű szülők csak lestek. Közben kiderült, ő mindenkit szeret, de nem pusziáradatig.
Vajon a kedves fiú megbetegedett-e? Én igen. Fáj a torkom, a fejem és köhécselek. Kihívtam az ügyeletet, ami önmagában nem hír, de a körítés mókás.
A telefonálás után egy órával kopogtak az ajtón. Dr. Mindenes pördült be rajta, nyomában két egyenruhással.
- Megjöttünk, itt vannak a mentősök - mondta nagy hanggal, és közeledett felém. Ó, jaj! Csak nem rajtam akar gégemetszést végezni? Ej, gondoltam, hát ilyen jól sikerült neki a 2-es házban, hogy specialista lett? Dr. Mindenes elsőrangúan irányított, s a helyzet magaslatára került pár percre. Mi persze kézzel-lábbal hadonászva tereltük őt kifelé, megköszönve a segítségét, de nem könnyen értük el a célunkat. Néha majdnem sikerrel jártunk, azonban visszafordult a tárt ajtóból és kezdődött az egész előlről.
- Rendben fiúk, hívjatok, ha kellek - mondogatta, és felváltva többször is kezet nyújtott nekik, majd az egyikhez odafordulva így szólt - te, szerezzél már nekem ilyen ruhát, de XXL-es legyen!
Fogalmam sincs, tisztában van-e vele, mi az az XXL, de ha egyszer valaki ilyen egyenruhában kér majd pénzt kávéra, az biztos dr. Mindenes lesz.
Utolsó nekilendülése után gyorsan becsuktuk az ajtót. Az orvos megvizsgált, finom antibiotikumot írt fel, ezennel elkezdtem gyógyulgatni.
A torták a szülinapi zsúron elfogytak, de az egyiket megörökítve megmutatom. Ilyen finomat egyen mindenki, akit meghívnak vagy betéved egy szülinapi buliba!

 

Kép

Kép