Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Firka most is magyaráz magának, és nevetgél a semmin. Mindenki más a tévét bámulja. Szofi itt ül mellettem az utolsó előtti asztalnál, a megszokott helyen. Mögöttünk, az utolsó sorban Chaty ücsörög egymagában, aki iszonyú kövér és semmi mást nem csinál reggeltől estig, csak pöfög. Vágni lehet a füstöt, a fiúk Chatyvel versengve egymás után gyújtanak rá a cigire. Szofival elhatároztuk, hogy ha tehetjük, mindketten ugyanabban az időben fogunk magunkról írni. Ez az első alkalom. A  tévében a Híradó megy. Most arról beszélnek,  hogy néhány rendőr ellen eljárás indult, mert megvertek olyan fiatalokat, akiknél nem találtak személyit.
Nagyon jó így együtt lenni Szofival. Majdnem minden nap megjelenik mosolygósan, élettel teli. Úgy várom őt, ahogy a róka várja a Kis herceget, izgalommal, boldogan. Igen, tisztában vagyok a boldogságommal. Van életem. Van barátnőm. Vannak álmaim. Sokan szeretnek, ezt megérzi az ember. Igyekszem nem gondolni arra, hogy egyszer vége szakad. Miért is rontsam el a könnyen illanó boldogságot?
Szofi Itt tanul mellettem. Tudunk magyokat hallgatni együtt és tudunk felhőtlenül nevetni, valamint hülyéskedni. Rengeteget beszélgetünk. Soha nem cseverésztem annyit valakivel, mint vele, s talán soha nem ilyan őszíntén.
Mindketten írunk. Vajon eljön-e egyszer az az idő, amikor megmutatjuk egymásnak azokat a gondolatokat, amelyeket papírra vetünk?

1989. ápr. 12.