Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zelk Zoltán: Négy vándor

2010.04.17

A világ végétõl kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. A hegy mögött egy icipici pátakocska folydogált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugráltak a partján, hogy csak a szél és a falevelek látták õket. A hegy se volt valami óriási, a verebek gyalogláb másztak át rajta, s mikor a túlsó felére értek, még akkor is kedvük volt ugrándozni. Nem lehetett nagyobb, mint egy jókora kavics. De igazi hegy volt, s igazi volt az a cérnaszálnyi ösvény is, ami a hegytõl az erdõig vezetett. Ez az erdõ már nem volt olyan kicsi, mint az ösvény, a hegy s a patak, akkora lehetett, mint mifelénk az erdõk.
Vidám élet volt az erdõben, de legvidámabban négy testvér élt, akiknek az erdõ közepén volt a házuk. A négy testvér neve: Tavasz, Nyár, Õsz, Tél.
Azt elfelejtettem megmondani, hogy mindez a világ elején volt így, a világ elejétõl is csak tíz évig és három napig. Mert tíz esztendõ és három nap múltán a négy testvér összeveszett. Azt hiszem, azon vesztek össze, hogy melyik madár tud nagyobbat ugrani. a veréb vagy a rigó? Hiába kérdezték a lepkéket, az ösvényt meg az icipici patakot, egyik sem tudta megmondani, melyiknek van igaza. Így történt aztán, hogy a Tavasz így szólt testvéreihez:
- Ezen mi elveszekednénk a világ vegéig. Én hát inkább elmegyek közületek. - Ezzel aztán el is indult, át a kis ösvényen, át a kavics nagyságú hegyen és az icipici patakon, míg csak a világ közepére nem ért. Beletellett vagy három hónap, amíg visszajött az erdőbe.
Akkor aztán eldicsekedett testvéreinek, hogy mennyire örültek neki az emberek. Mindenki azt mondta, hogy a tavasz a legszebb a világon. Ezt bizony nem hagyta rá a nyár. Ő is útra kelt, s ő is dicsekedve tért vissza.
- Én hozzám bizony így szóltak az emberek: te vagy a legjobb, te vagy a legkedvesebb! Te érlelted meg a búzánkat, hogy lisztet őrőlhessünk belőle, hogy kenyeret süthessünk a lisztből...
- Hát, ha így van, én is útra kelek - gondolta az Ősz. S nem is gondolta kétszer, túl volt már az erdőn, hegyen, patakon. Aztán, mikor visszatért, így szólt: - Láttátok volna, hogy örültek nekem az emberek! Nem is csoda, mert teli tarisznyával mentem közéjük, vittem nekik szőlőt, diót, almát, körtét.
A tél se hagyta magát, ő is útnak indult, szaladtak előtte a szelek, hogy hírűl vigyék érkezését. Visszafele is pajtásaival, a szelekkel jött, s álló nap arról mesélt, mennyire örültek a gyerekek a hónak és a jégnek, s mennyi ágat tördelt az erdőkben, hogy legyen mivel fűteniük a szegényeknek.
Álló napig ezt mesélte, de már csak ketten hallgatták, a Nyár és az Ősz, mert a Tavasz közben újra útra kelt, s azóta is így vándorolnak, mióta világ a világ.

 

Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.