Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Azért

2009.11.14

Azért

Azért, Kedvesen, mert ólmoseső döngött ma reggel, és a pincelakások
elsüllyedtek, azért nem tudok virágot képzelni kezedbe, Kedvesem.
Most szombat van, tudom, és mégsem vihetlek táncba téged, és
csupán ezt az utcát teríthetem elébed otthon gyanánt.
Távoli tanyákon is lámpát gyújtanak most, valahol mindig
születik valaki,
valahol mindig égnek őrtüzek, mindig szeretnek.
Nem vagyok szomorú. Csak a pincelakások elsüllyedtek ma reggel,
és a zálogházak csak délig tartottak nyitva.
Az ember elszáradhat karóként, széteshet buborékként,
sortűzre omolhat, hiába riad éjjel pórusaiban a félelem radioaktív tűivel,
hiába hiszi magát kivetettnek: matat cigarettáért,
föleszmél a tűzre, föleszmél az első hajnali csíkra.
Nem vagyok szomorú. Csak félek, hogy
elapad bennem a harag idő előtte, mint
a csákány első sebei tenyeremben. Ne hidd, hogy rajtam áll csak!
Szépségem, így szólítanálak s mondanám: a Nap tört le téged
magából.
Minek is hinnéd el? Minek is mondanád, hogy nem hiszed?
Szavak viaszbábui.

Megcsodáltam az erőműveket, és fölhágtam már ostoba várromokra.
Lám, egy bokányi patakocska tavaszon a kertekig duzzadt.
Tizennégy napig fát irtottam, hogy a töltés egyenest fusson,
és nem tudom én sem: a búvópatakok mikor hordják a földet alólam.
Ólmos eső döngött ma reggel, lélegezni nem tudott a város.
Mint gyerekkoromban a nagy, fehér betegségek idején a rádiótól,
úgy félek ma tőled. Elrejteztél valahová, és csak a hangod szivárog,
és te sem tudod:
nekem beszélsz-e, vagy csak magadat tartod ébren.
Ha tűz lehetnél, a mélyedre zuhannék, benned elégnék, ó,
láttam a piacot: zsákban alvók áru gyanánt magukat raktárba lopták.
Láttam az ágyat: félhavi fizetésért néha-leheveredők, alig-alvók.
Nem érted: a tánctermek betelnek ma, ki ügyel, ki a külvárosokra?
Eltereltük a nagy vizeket: a búvárpatakok, mint piócák, ajtónkig kúsznak,
hűséges szőnyegek kuporodnak az asztal alá: mi roppan alattuk?
Láttam már megingó falakat, fonák igazság lobogóit őrjöngeni is,
és tudom, béke lett megint, béke és megbocsáttatás.
Megbocsáttatás? Hogy ostya gyanánt fölzabálják a testünk!
Nem érted: hóhérok és semmittevők és elkenők és szépítők és
nyerészkedők s ki helyt ad nekik, karrier-propagandisták, a
mézesmadzag-árusok és testvérkedők és fajgyűlölők és gyalázkodók,
megbocsáttatás! Nekik, hogy mosolyogva se űzhessem őket.

Hajnalnak hívhatnálak, s hogy csillagok gyöngyöznek tenyeredben,
mondhatnám, Kedvesem, s hogy pattanó gallyak jószagát őrzi a hajad.
De azt akarom: te több legyél, mint kedves, mint Kedvesem, több és
többet akarj, mint örömet tőlem, s hogy alább adjam, ne engedd!
Mert láthatod már: trikómban perceg a villamosság, ha levetem este,
és tudod, hogy nem hűlhetek ki én, csontként sem hűlhetek ki.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.