Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dúdoló, hangosan

2010.01.18

Dúdoló, hangosan

1.

Hiába vár a reggel,
nem tűnik fel kabátod.
Messzire tévedt kedvem
nélküled hol találom?

Szirom remeg a fán.

Hunyorgó cigarettám
füstje könyörög érted,
mélyreszívott magányom
parázslik melegében.

Szirom remeg a fán.

Ma éjszaka az égre
felhő-nyájak terültek,
s nehéz esőt zokogtak
az ágaskodó fűnek.

Szirom remeg a fán.

2.

Hosszútollú zápor
Fészkel az akácon
Vigyázz a szerelmünk
Szemeden ne látsszon

Szőhetsz már nyarakat
Szakadó sugárból
Ne hidd, hogy szerelmünk
Fölszikkad magától

3.

Ó, füstölgő avar, szivárgó énekek -
Ne félj, ne félj, lesz még e szekfűből
varázslat ünnepe,
ne félj,
ne félj!

Estéim palástja, köd-levelű bokrok -
Ne rejtőzz, ne rejtőzz omló homokba,
hullámok ráncába,
ne rejtőzz,
ne rejtőzz!

Esők szilánkja száll, beforr az ablak -
Maradj, maradj, ma harangszó se dobban,
a fecske-tűz elvillant;
maradj,
maradj!

4.

Virág ernyed, csöndesül a harangbongás
immár. Fölvijjogó szél-köszörűn
üveg-szikra: fullánkos eső szitál a
homlokomra. Csontszikár az este.

Láttam én már: volt ki tüstént sorba hányta
szerelmemet, noha súgta: várlak.
Megmaradt egy dal belőle, sanda rímű,
csonka, mégis untalan dalolnám.

5.

Nincs izmom, így nincs kenyerem:
nincs hát talaj kedvem alatt.
Magammal hordom fészkemet,
hát nem vagyok ágrólszakadt.

Magammal hordom fészkemet,
kiköltöm benne múltamat -
így pattan szét most mind, ami
héjával máig eltakart.

S látom: mi énemmé fogant,
csak nyúlik sárgán, mint a köd,
fuldoklik, aki rám talál,
de visszaútját sem leli;

fészkemhez húzott szalmaszál:
belőle csupán ennyi lesz.
Új életem melengeti,
táplálja, óvja életem,

s én kipattanok majd, csontosan,
hallgatagon, de fényesen,
fészkem szálanként hullatom,
fedetlen öklöm mutatom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.