Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pass Lajos: Első reqviem 1.

2009.11.14

1.

Nem mondhattalak kicsi lánynak, se kisfiamnak, nem tudhatom,
miféle jegyeket viseltél magadon. Elmentél meglátatlan, érintetlen,
nem tudhatom.
Tükrökbe széledt arcomon kutatlak mióta
észrevettem ezt a halvány eret, itt, homlokomba hajlottan
mint egy szál hajat, emlékét annak a napnak,
nem tudhatom,
csak édesanyád hangjában hallik valami sose hallott, talán a tiéd,
csak ez, csak édesanyád,
ölébe ritkábban ejtett kezekkel.

Csak ez. Ó, miféle jegyeket viseltél magadon?
Megjelöltél te minket
sosem ismert vonalakkal, mozdulatokat adtál testünknek:
sosem látottakat,
megjelöltél te minket magaddal, kiskölyök. Csak így neveztünk,
csak így, még magunkban álmodva rólad, egymás
hajához is alig érve, így beszélünk ma hozzád,
egyetlen értő kicsi társunk, legelső
méltó tanúja a szerelemnek.
A hideg, a hó alatt észrevétlen haló,
földbe szivárgó levelek szélednek így televénnyé,
ahogy elszivárogtál,
elszéledtél te anyád erei, redői között,
elszéledtél agyunkban, te, küzdelmeink televénye, ahogy véletlen
végigszivárogtál tenyerem hasadékain
vérével édesanyádnak, ahogy
végigszivárogtál, a verítékkel örökre összeforradtan immár.
Ó, tudtuk a napot, amikor elvettek volna mitőlünk, amikor
elvesztettünk volna téged, akartuk:
ha meg nem maradhatsz, úgy szakadj le rólunk:
fájdalommal;
kínlódjanak veled, és gyötrődjünk teáltalad,
az erőszaknak kínálva fel magunkat, úgy akartuk:
megszenvedni elvesztésedért, ha a kényszerűség megszületni nem enged.

Jóságos voltál és kegyetlen.
Elmentél,
jeltelen,
nem láttatva tűnésed idegennel, oltalmazva minket bántalomtól.
Győztél, mint kivégzés elől önként halók,
győztél és győztél mifölöttünk, ránk tűzve tudatát a gyöngeségnek,
hogy meg nem oltalmazhattunk mi téged:
magunkat, legalább
addig a napig, hogy
ellen nem állhattunk ennek a szorításnak.

Ó, édesanyád keskeny derekát a szorongás, nézd,
hogy fűzte szorosabbra!
Ott remegsz pillái közt, te látod: mint kútba vetett kő körül,

a bánat,
hogy széled gyűrűkbe szeme köré.
Megfogantál te titokban,
lökődtél növekedve idegenektől idegekig,
titkolások és kitárulkozások falai között ütközve naponta, míg
téged bevallatlan is félig elüldözötten
ott találtunk oltalmat csak: ligetekben,
utcákban,
hegyoldalak heves szelében, és a
szerelem szavai ott maradtak ajkunkra fagyottan,
hogy mint az áradás,
úgy olvadjanak egymásra, mikor csak tenyérnyi tető akadt is, és
egymást hajszolva haragra,
mind nagyobbra, hogy legyen erőnk, hogy

őrlődve egymástól külön,
családok hányingereihez tenyeret tartsunk, vagy
reszkessünk értük is, koravén kölykök,
a békélés reménye nélkül,
magunkra utalva és terhükkel ránk utaltan,
családok terhével, ha kényszerűségből, ha haragból, de
fájdalmaikkal is ránk ruházottan, védelmüktől elhajszolva,
a visszaütés joga nélkül,
csak a többet-vállalás tudatával tartva lábon, de mikor
elvesztettük,
mikor elvesztettük lehetőségét is ennek, mikor
elvesztettük ezt is,
így maradtunk itt, elesettebben és megalázottabban, mint
megkínzott, véletlen-árulók, így maradtunk itt mégis
győzelmünk tudatával, mert
itt él, pórusainkon kúszik át a szerelem, ha idegeink már föladnák:
bőrünkön születik újjá a szerelem, ó,
mindent megérthettél volna egyszer, kiskölyök,
felnőttkorod küszöbén,
mikor, ki tudja, érthettünk volna-e téged, ki tudja:
mikor majdani testvéreid térülhetnek-e hozzánk majd
bizalommal?

Most látnád: varjak matatnak a hóban, ez a békénk,
nem éhezünk, csak éhesek vagyunk, ez az életünk.
Mindent el kell mondani neked, kiskölyök,
gyere,
vedd válladra gondjainkat,
mert élünk, és támaszt keresünk:

lélegzetvételnyi lehetőséget csak, csak dolgozni elegendőt!

Leválasztja a vakolatot ez a lappangó szél,
búvó betegségekre harap ez a hideg.
Üzletek, lyukak, hegyi kalyibák után kutatunk, látod, a télben,

ahol már házasan talán közös falak közé terelődünk.
Nem alszunk éjszaka, fáj a húsunk, a csontunk valami
fáradtságtól,
valami félelemtől, szorongástól, és
nem beszélhetünk róla, én
úgy szégyellem, talán semmi ez,
talán elmúlt a kamaszkor, és
szétrohadt álmaim szagát hordja csak vissza a szél. Nincs zápor,
nincsenek morajló, vonuló felhők, amik hordják, mint a repülők
terhüket,
nincsenek mezők, villámmal szegettek körülöttem,
nem kapaszkodhatok képeikbe,
hangjukban nem éledhetek,
nem szólíthatom nevükkel fájdalmaim.

Mint kazlak, az önnön hevüktől meggyulladók,
úgy állunk napjaink között,
hallgatagon, bévül sebesülten, észrevétlen fekélyekkel,
egyre hazugabban.

Meg kell magyarázni neked mindent, kiskölyök.
Felnőttél volna te, ahogy
felnőttünk mi is.
Mit adhattunk volna mi át neked, úgy nőttünk mi fel:
fegyverek,
háborúk után,
háborúval megalázottak,
fegyverektől megundorodottak szülötteként,
megkeményedettek vagy lealjasultak,
vérengzők és áldozataik,
hősök és vesztesek és űzöttek és lealjasítottak szülötteként,
végletek
vállalói és szenvedők szülötteként,
akik mibennünk békét akartak talán,
el akarták titkolni előttünk életüket, de
éltek tovább,
élesztettek, tápláltak, neveltek minket, akik nőttünk
fegyverektől megundorodottak szülötteként:
fegyverektől nem szaggatott csendben,
az építés egyre szelídebb zajában:
egyre idegtépőbb csendben,
egyre szűkebb szavak közt, úgy érzékelve mindent:
közvetve, látszatokon, jelenségeken, viselkedéseken keresztül és
mindig más meséken, szemrehányásokon át és

családok, szerelmek, barátságok felbomlásakor,
veszekedések, ámítások, gyávaságok, fenyegetések és
öngyilkosságok között,
bár értünk,
bár az ég alján egyre tömörebb táblákban sűrűsödnek a gyárak,

de a falvak felől hallottunk valamit,
hallottunk történelemről:
hallottuk, hogy csapnak össze évszázadok, a felhők
elhozták azt a feszültséget,
ráfogták frontátvonulásra, közlekedésre, járványokra,
villódzó, ideges reggeleiket, levezették
pofonokba, veszekedésekbe, unalomba,
kocsmába,
kicsapongásba,
csalásba,
ez lett a békénk, tehetnek-e róla, tehetnek-e róla, ó,
olykor úgy könyörögnék, talán ha tragédiák,
ütések sújtottak volna minket terméketlenné,
erőszakos, vad gyűlölet inkább, nyílt téboly vagy
célos harag, de
csípős, viszketeg, sunyi percek, hülye, gyatra kis veszekedések, amik
szaporodnak,
sűrűsödnek,
élesednek vékonyan és alattomosan, szülik a
szorongást,
szülik a félelmet, irtózást,
fojtanak,
lefojtanak, és
észrevesszük, hogy nincs mihez kezdenünk,
észrevesszük, hogy nem tudunk szembeszállni semmivel,
nincs semmink,
nem jajgathatunk, mert nem ütnek,
nem menekülhetünk, mert nem űznek, csak fenyegetnek,
csak elmarnak, csak elfárasztanak, hogy önmagunk adjuk fel végül,
még a kezdetén,
még a bizonyítás előtt: mert nem akad mód rá,
még az elhatározáskor: mikor még semmik vagyunk,
nem beszélek én magamról immár, olyan vagyok én, olyan kedves, oly
gyáva, kezes állat a szívem, mihez kezdenék a kezemmel,
nem ütnek,
mihez az életemmel, csak mondják, hogy nem az enyém csak, oly
türelmes vagyok, mint féreg, bosszúban biztos, már csak makacs,
céltalan célzó, tartalmatlan, úgy élő:
mindent megtorolva, jaj,
nem az elveszettért:
a meg sem születettért, a meg sem valósulóért:

 

meg sem talált magamért, úgy megtorolva: dörgölőzve, simogatva,
simulva, hogy tessék, hogy
ne szülessék feleselő világ semmi fölött,
jaj, nem tudok magamról beszélni immár, nem vagyok én, aki voltam:
szándékban nemes,
azzá se lettem, amivé változtatni akartak:
türelembe belenyugvó;
két él, ha egymásba mar, így csorbul haszontalanul,

így vagyok én re terméketlen, se teremtő, mégis még szerelemmel
fölajzott,
mégis még ember a szerelemtől,
mégis még ismerős a fájdalomban,
immár érted és általad, kiskölyök,
akit nem metszett kés, acél sem érintett,
akit megfojtott a szorongás, így haltál, akit görcsbe fordult idegek,
félelemben elpattant inak öltek, önnön anyádban, édesanyádban a
meglódult vér, akit kisodort;
el kell mondani mindent, ó,
így haltál, így öltek téged, így ölték ki belőlünk lassan a
nyílt vágyat, fedetlen hitet, takaratlan jövő tudatát,
így lopták édesanyádba ezt az iszonyú űrt,
ezt az űrt így töltették ki velünk titkolt vággyal,
magunk előtt is letagadott hittel, cinikus jövővel.
Látod: mert fegyverrel, ütéssel nem gyötörnek, már
jólesne elhinni, hogy
nincs ki ellen föluszulnunk.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.