Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Történet

2010.01.18

Történet

A fennsík pereme villant, mint a kard.
Ez volt a jel! Szökni a házból!
Nyolcévesen, vagy még korábban? Érzem: enged a zár.
Amott a célpont, futólépés. Övemben tőr pihen:
törésnyi ág.
Csak talpam csattogása az agyagos csendben,
csak a felderítő madarak zuhanórepülése,
csak a hasalás, föl, futás, hasalás, föl - a dombra, ahol
négyesben, ötösével is elkap minket a rémület, föl - egyedül.
A sisakért, a síron, a kereszten. Az ismeretlen katonáén.
Föl, zihálva, szemben a nappal, virágok torkolattüzével,
kúszva, kardlapozó füvek között,
gránátot: göröngyöt hajigálva a bozótos drótsövények alá,
mire - roppant legyező - szétterül a fennsík.
Szívemben a ledöfött félelem még rugdal, vonaglik.
Kamillák roncsa körbe-körben. Ez a sisak
az utca kincse lesz, hát győzelemre!
- Térdem, vállam már véres.
Két kézzel fogom meg, illesztem fejemre.
Államig beborít. Térdre esem. Csönd,
fültépő, sosehallott. Orromat töri  a vas, már
kiáltozok. Csak sunyítva,
lábamnál pici körben látom a győztes, felszabadult füveket.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.